Chiptuning since 1998. A sörökre általában régebbi évszámot írnak, de vegyük figyelembe, hogy egyrészt az egy több generációs történet, másrészt a chiptuning csak azóta létezik amióta az üzemanyag befecskendezését már számítógép vezérli, tehát Bánki Donát és Csonka János közös találmányát (amit minden autógyártó közel 100 évig alkalmazott 1893 óta) a porlasztót /karburátor felváltotta egy újabb és korszerűbb megoldás, ami nagyjából 30 éve került sorozatgyártásba.
Chiptuning észrevételek kezdőknek és haladóknak
A felvezetéssel csak arra szerettem volna utalni, hogy 20 éve vagyok a szakmában, és ezalatt az idő alatt amellett hogy tettem a dolgomat, felfigyeltem néhány a témát érintő furcsa dologra, ...
Van néhány, a témához tartozó történet. Például az egyik pick-up tulajdonos gépkocsijában 15w-50-es Mobil-1 szintetikus olajat használt korábban. Tanácsunkra váltott és kipróbált egy 30-as melegoldali viszkozitású motorolajat (5w-30). A szinte csak városban használt gépkocsi üzemanyag fogyasztása, beszámolása szerint azonnal jó néhány deciliterrel csökkent 100km-re vetítve. Ami még jobban meglepte, hogy az autó sokkal könnyebben veszi a reggeli "indíts és gyerünk" szituációkat. Mindezt az okozta, hogy a vastag motorolajról vékonyabbra váltott. Az autót rövid távolságokra használja és általában városban. A motorolaj így soha nem melegedhet fel annyira, hogy szükség legyen a kimondottan ...
Sokan vélik, hogy a "W" a 10w-30-ban a télre utal. Mi is a hivatalos megfogalmazás? A következő (SAEJ300 p.2): "Két osztály alapján lehet meghatározni a viszkozitási besorolást. Az egyik amikor tartalmaz a jelölés W betűt, a másik, amikor nem. Az egy viszkozitási indexű, de W betűt tartalmazó jelölés az olaj indítási és pumpálási viszkozitásának legalacsonyabb hőmérséklete, illetve a 100C fokon mérhető kinetikus viszkozitása alapján van meghatározva. Az egyfokozatú olajok W betű nélküli jelölése az olaj 100C fokon mérhető minimális és maximális kinetikus viszkozitása, és a 150C fokon mérhető minimális nyírási viszkozitása által van meghatározva. A nyírási mérték függ a tesztelési ...
Ca-Ca.Technológia – Ca-Ag.Technológia: Kálcium-kálcium és Kálcium-Ezüst ötvözetű akku. Jobban tartják az áramot, tovább bírják a terhelést. Nagyon kicsi a gázképződés mértéke ezért nem veszít az elektrolit szintjéből. Ezeket az akkukat hívják gondozásmentes illetve zártrendszerű akkumulátoroknak.
45 SUZUKI akku
Gondozásmentes: Központi gázelvezetésű akku, nem igényli a desztillált víz utántöltését, nem kell ellenőrizni a savszintet. Zártrendszerű: Teljesen zárt, gondozásmentes, nem kell és nem is lehet eltávolítani a dugókat. Árammal tölthető. Heavy Duty (HD): Magasan terhelhető (több fogyasztót elbír: sok lámpa használata, kávéfőző, állófűtés, CB rádió stb.) akku. Ezt a ...
Az 1990-es évek végének legnagyobb konstrukciós változása a savas ólomakkumulátorok területén az üzemelés szempontjából zárt konstrukció megjelenése és tömeges elterjedése. Az oxigén rekombinációs akkumulátorok fordulnak elő Magyarországon is autókban, számítógépek szünetmentes áramforrásaiban, riasztókészülékek áramforrásaiban stb.
Nagyon gyakori, hogy sokan a „zselés” kifejezést használják, amikor egy zárt rendszerű, karbantartásmentes akkumulátorról beszélnek. Sokszor hasonló a tapasztalat akkor is, amikor valaki zselés akkumulátorhoz keres akkumulátor töltőt, sok esetben a végén kiderül, hogy az akku egyáltalán nem zselés rendszerű, ugyanis a két ...
Az akkumulátorok ismételt töltésre és kisütésre alkalmas áramforrások. Az ismétlődésre alkalmas ciklusok száma azonban nem korlátlan, tárolóképességük (kapacitásuk) idővel csökken, ezért élettartamuk véges.
A felhasználási szempontok alapján lehetnek:
indítóakkumulátor,
illetve a ciklikus akkumulátorok, melyek kategóriái:
vontatási vagy járműhajtó akkumulátor,
helyhez kötött vagy ipari felhasználású akkumulátor,
nap és szélgenerátorhoz való akkumulátorok.
A szünetmentes áramforású akkumulátort arra tervezték, hogy rövid idejű, de nagy áram leadására legyen képes. Az ilyen akkumulátorok ólomlemezei vékonyabbak és az anyagi ...
A zselés akkumulátor egy szeleppel szabályzott zárt rendszerű akkumulátor. Gyakorlatilag ólom-savas akkumulátorok melyek nem igényelnek gondozást és karbantartást, nem igényelnek víz hozzáadást, mint a hagyományos savas akkumulátorok.
A nevét a GEL Battery kifejezésről kapta, a cellák között az elektrolit egy zselés állagú anyag.
Ezeket a zselés akkumulátorokat gyakran nevezik zárt akkumulátoroknak, de mindig tartalmaznak egy biztonsági szelepet, ez a szelep csak akkor lép életbe, ha túlnyomás uralkodik az akkumulátorban.
Amit a zselés akkumulátorról tudni érdemes:
1. Az akkumulátor kapacitása: A névleges 100%-s értéket 10 vagy 20 órás kisütő áramra adják meg. pl 100Ah-s aksi 10A-s terheléssel 10 ...
A hidraulikus emelő egy olyan eszköz,ami szinte minden benzinkútnál és autókiszolgálásnál jelentkezik. A telepítésnek köszönhetően gyorsan és hatékonyan elvégezheti a jármű karbantartását. Mindemellett ezen túlmenően van egy hidraulikus emelő, amelyet kommunális célra és építéshez használnak. Leggyakrabban az autó alvázára kerül, és 2-5 embert emel (az eszköz típusától és konstrukciójától függően). Pontosan mi a hidraulikus felvonók és hogyan vannak elrendezve, a következő cikkből megtudhatja.
Mi az?
Bármilyen hidraulikus emelést jellemezemelőeszközként, amelynek platformja speciális elektrohidraulikus meghajtással mozog. Ez utóbbi egy szivattyúból áll, amely szivattyúzza a munkaközeget és egy hidraulikus ...
Ollós emelőt használva nemcsak kényelmesebb, hanem biztonságosabb is lehet a magasban történő munkavégzés akár beltéren, akár kültéren. Mivel mindezek mellett a hatékonyság is jelentősen javulhat ezeknek a gépeknek az alkalmazásával, így nem is volt kérdés, hogy külön bejegyzést szentelünk az ismertetésüknek.
Egyaránt kitérünk tehát a működésükre, az alkalmazásukból fakadó előnyökre, egyúttal a JCB egyik kiemelt ollós emelőjét is bemutatjuk.
Az ollós emelő működésének a jellegzetességei:
Az ollós személyemelő gyakorlatilag úgy működik, mint egy munkaállvány. Persze jóval fejlettebb módon, mint ahogyan azt egy hagyományos állvány ...
Az emelő az emberiség történetének talán legősibb egyszerű gépe. Napjainkban rengetegféle emelőt gyártanak, mégis az emberek többsége, ha ezt a szót hallja, akkor kifejezetten az autóemelőre gondol. És ez abszolút érthető is, hiszen szinte mindenki ilyen emelőkkel találkozik messze a leggyakrabban. Azt azonban már kevesebben tudják, vagy legalábbis kevesebben gondolnak bele, hogy az autó- helyesebben gépjárműemelőknek is számos fajtája létezik, és ezeknek csak egy kis része az, amit egy átlagember számára az autóemelő fogalma jelent.
Mert az autógyárak, autószervizek és néhány egyéb ipari létesítmény (pl. bánya) természetesen nem azokat az összecsukható, kurblis kis kézi emelőket használják, amikre olyan jó ...